OLYAN KICSINEK ÉRZEM MAGAM…
Amikor új (élet)feladattal találkozunk, sokszor érezhetjük, hogy túlnő rajtunk, fölénk tornyosul, bekebelez minket.
És hogy olyan kicsinyek vagyunk, hogy szinte szürreális a gondolat is, hogy sikerrel járjunk.
Aztán amikor elkezdjük lépésről-lépésre megoldani, centiről-centire haladunk előre, egyszer csak feltenkintve azt látjuk, hogy bár még mindig óriásnak tűnik, de már nem is olyan félelmetes. (Amúgy sem félelmetes minden óriás, ezt már a mesékből is tudjuk.)
Szóval amikor felülsz arra a hatalmasnak tűnő hullámra és a részévé válsz, az pedig a részeddé válik, elkezd reálisnak tűnni a sikered is.
Ez az elsőre félelmetes, majd megszelídülő ÓRIÁS lehet egy új munka, egy új egyetem, a nyelvvizsga, a házépítés, egy sérülésből, betegségből való felépülés, egy válás utáni talpraállás vagy épp a gyermekvállalás.
Az első lépéshez mindig bátorság kell és hit, néha konkrétan kalandvágy 😎
Ilyenek jutottak eszembe, amikor ezen az óriás padon ültem Toszkánában. Mert sokszor éreztem ezt és az esetek többségében az óriás és én előbb vagy utóbb cimbik lettünk.
