SÉTÁLNI MENTEM…
Bevallom töredelmesen, hogy egy hete nem mocorogtam semmit, mármint öncélúan, a mozgásért magáért. Családi látogatások, barátokhoz mentünk, barátok jöttek stb. stb. Csak a szokásos karácsonyi progik 😍 Szuper volt, csak nem volt rá érkezésem, hogy mozogjak, mivel én reggel-délelőtt nem szeretek edzeni, este meg mindig későn ért véget a nap (ráadásul tele pocakkal).
De már minden porcikám rimánkodott a mozgásért, így ma végre sétáltam (gyalogoltam) 45 percet, majd egy kb. 60 perces könnyebb edzést is toltam (mobilizálás után erősítő, stabilizáló gyakorlatokkal). Imádtam! Helyére került a világ(om).
És a rajzok?
Azok az uramnak készültek 😁 A mi kapcsolatunkban a humornak kiemelt szerepe van. Rengeteget nevetünk. És hát ugye köztudottan botrányosan rosszul rajzolok, így előszeretettel örvendeztetem meg azzal, hogy rajzos üzeneteket hagyok neki az asztalon. Mivel még aludt, amikor utamra indultam, kiírtam/-rajzoltam, hogy sétálni mentem. Hazaérvén még mindig aludt, így gondoltam, jó móka lesz, hogy kirajzolom azt is, hogy a szomszéd szobában tornázom. De végül még a zuhanyzás idején sem ébredt fel, így azt is lerajzoltam, majd a három rajzot egymás alá tettem.
Tetszett neki 🤩 így aztán vidáman indult a napja (azt most ne firtassuk, hogy hány órakor 🤣)
Ti hogy álltok a mozgással? Na csak őszintén! (Tudjátok, nem most kell megváltani a világot, csak érdeklődöm.)